#gazdasági előrejelzés






Európai Bizottság: 5,3 százalékkal csökkent tavaly a magyar gazdaság
 

Európai Bizottság: 5,3 százalékkal csökkent tavaly a magyar gazdaság

Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta téli gazdasági előrejelzését, amelynek alapján úgy számolnak, hogy Magyarországon a gazdaság 2020-ban 5,3 százalékkal csökkent. Ezzel a 27 tagállam rangsorában középen foglal helyet az ország. Az uniós átlag –6,3 százalék. A legnagyobb csökkenés Spanyolországban (–11 százalék) és Görögországban (–10 százalék) történt. Az ír gazdaság azonban a lezárások és korlátozások ellenére is 3 százalékkal nőtt, Írország az egyetlen tagállam, amely pozitívan zárta a 2020-as évet.

EUrologus EUrologus

Idilli képet mutathat a magyar gazdaság, de vannak kockázatok
 

Idilli képet mutathat a magyar gazdaság, de vannak kockázatok

Többet vihetünk haza, mint tavaly, igaz, többet is kell majd fizetnünk, ha valamit vásárolunk, a bérek növekedése azonban meghaladhatja az árakét. Külföldi utazásunkhoz pedig olcsóbban vásárolhatunk eurót. Ezt az idilli képet zavarhatják össze a magyar gazdaságot befolyásoló külső tényezők, jelesül az USA és a Kína közötti kereskedelmi háború.

Takarék Csoport Takarék Csoport


Az IMF rontani fog a globális növekedési előrejelzésen
 

Az IMF rontani fog a globális növekedési előrejelzésen

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra készül, hogy októberben visszafogja a globális gazdaságnövekedéssel kapcsolatos előrejelzését - jelentette be a nemzetközi pénzügyi szervezet vezetője hétfőn. Az IMF és a Világbank együttes ülését október 12-14. között tartják Tokióban.

MTI MTI


Rosszabb 2012-re számít a Goldman Sachs
 

Rosszabb 2012-re számít a Goldman Sachs

A Goldman Sachs rontott a jövő évi világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzésén, és egyebek között az eddig vártnál gyengébb idei év végi euróra és alacsonyabb olajárra számít.

MTI MTI



Jelentősen nő a magyar GDP, de az infláció is az Európai Bizottság szerint
 

Jelentősen nő a magyar GDP, de az infláció is az Európai Bizottság szerint

Közzétette 2022 téli gazdasági előrejelzését az Európai Bizottság. Eszerint a tavalyi jelentős, 5,3 százalékos növekedés után az EU gazdasága idén 4, jövőre pedig 2,8 százalékkal fog bővülni. Az EU egésze 2021 harmadik negyedévében érte el a pandémia előtti GDP-szintet, és az előrejelzések szerint 2022 végére valamennyi tagállam túllépi ezt a mérföldkövet.

EUrologus EUrologus



Itt a brüsszeli előrejelzés: lassul a magyar gazdasági növekedés
 

Itt a brüsszeli előrejelzés: lassul a magyar gazdasági növekedés

Az Európai Bizottság közzétette tavaszi gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve. Magyarországon jövőre 2,2 százalékos gazdasági növekedésre számítanak. A növekedés várható lassulása a jelentés szerint annak tudható be, hogy veszítenek növekedésserkentő erejükből olyan tényezők, mint például az EU-források rekordmértékű felhasználása.

MTI MTI

Komoly brüsszeli büntit kaphat Magyarország
 

Komoly brüsszeli büntit kaphat Magyarország

Az Európai Bizottság őszi gazdasági előrejelzése érdekes félmondatokat tartalmaz, a szöveg arra utal, hogy a Magyarország által felhasznált uniós források kapcsán büntetésekre számíthatunk Brüsszel felől. Ez minden bizonnyal a magyar médiában hónapok óta keringő aszfaltügy lehet. A bizottság úgy fest, biztos büntetéssel kalkulál.

hvg.hu hvg.hu

Ha Putyinék bedurvulnak, Magyarország térdre kényszerül
 

Ha Putyinék bedurvulnak, Magyarország térdre kényszerül

Az Európai Bizottság kedden közzétette őszi gazdasági előrejelzését a magyar gazdaságról. A GDP idén 3,2 százalékkal nőhet, jövőre viszont 2,5 százalékra lassulhat a gazdaság növekedése. A munkanélküliség 8 százalék alatt stabilizálódhat, az infláció pedig 2016 környékére 3 százalékra kúszhat fel. A költségvetési deficit 2016-ra 2,5 százalékra mérséklődhet. A magas devizaadósság miatt viszont a forintárfolyam érzékenyen reagálhat a nagy jegybankok monetáris szigorítására, a gyenge külső kereslet pedig alacsonyabb növekedést és inflációt hozhat. Az orosz-ukrán válság esetleges elmélyülése viszont súlyos károkat okozhat Magyarországnak.

hvg.hu hvg.hu